2010. nov. 27.

Samu Katalin kiállítása -1976- Műcsarnok




Kiállítási katalógus címoldal



A fotón a "LABDÁZÓ   MACKÓK" (kő, 170 cm) szoborpár látható.
(későbbi kiállításon: http://www.vasarhely.us/phpgallery/albums/v_sk/normal_20050109%20085.jpg )


.
Samu Katalin - Napimádó
kő, 30 cm








Nofre-bloghttp://nofre-retro.blogspot.com/a





Anya gyermekkel
gipsz, 50 cm




A

2010. nov. 15.

Videó a "Kovács Margit kerámia-domborművei - Győr" bejegyzéshez

Ma fedeztem fel ezt a videót, és nagyon megörültem neki.

Az első rész foglalkozik az iskola tervezésével, tervezőjével, és meg is nevezi: Rosta János.
Az iskola átadása 1973-ban volt az alámondott információ szerint. Kicsit meglepett, hogy az általam talált cikk jóval későbbi: 1980-as. Nem az átadás volt a cikkíró témája, valami más apropója lehetett.
 Ami fontos számomra, hogy végigpásztázza Kovács Margit domborművét, és így még teljesebb képet kapunk. (az első egy perc kapcsolódik ide közvetlenül)

A videót Nabucco töltötte fel a győri közösségi network oldalra.





Nofre-blog http://nofre-retro.blogspot.com/

2010. nov. 7.

Kovács Margit kerámia-domborművei - Győr



Fényűzés volna?
Győr, Ady-város, Móra Ferenc általános iskola.
 Az előcsarnokban lenyűgöző látvány fogadja a látogatót. Kovács Margit kerámia-domborművei borítják a falat: a magyar történelemből — és kiváltképp Győr város múltjából — vett jelenetek tárulnak elénk.




Díszítés, szemléltetés, esztétikai nevelés műalkotással: szívdobogtató élmény, valódi öröm. Fényűzés volna, hogy egy általános iskola ilyen kincset mondhat magáénak? Aligha. Bár csiszolná a gyerekek ízlését mindenütt művészi látvány!


Kovács Margit kerámia-domborművei
- Győr - Móra Ferenc általános iskola



Ezek a domborművek kíváncsiságot ébresztenek, szinte kézen fogva vezetik el nézőjüket a könyvtárba. Mert mesélnek. Életkortól függetlenül mindenkit gyönyörködtetnek ugyan, elsősorban mégis a gyerekekhez szólnak, mégpedig a népmese formanyelvén.

Kovács Margit kerámia-domborművei
- Győr - Móra Ferenc általános iskola

Árpád lovasai kényes paripákon vonulnak be szép Pannóniába, István király zord szigorral ül trónusán, hímes virágok borítják palástját, de oldalt a torony ablakán panaszos kis hírnök szól ki: „Koppányt pedig négyfelé vágatta"; Anonymus elmélyülten írja históriás könyvét, miközben képzeletének erejéből előrerúgtatnak a „küzdelemre felkent daliák". Kopjás oszmán hadak Győr falait vívják; aztán egy megindító, lírai kép következik: a hosszú fogságra ítélt Kazinczy Ferenc megcsókolja a földet, miközben kenyeret és élelmet hozó győri asszonyok veszik körül. Majd sokasodó palotácskák között mesterségek kelnek életre, s a három folyó városának előterében nagy komolyan horgászik egy legényke; sujtásos hosszú köpenyben színrelép az ifjú Petőfi, lelkes hallgatósága a háztetők felett verődik össze és tátott szájjal ügyel szavára. Utóbb megjelenik az ipar: a dombormű alsó részében mint Hófehérke törpéi kalapálnak a kovácsok, de fölöttük már magasba nyúlnak a gyárkémények. Az utolsó előtti dombormű mély megrendülést, döbbenetet keltő: csonttá aszott alakjait kocsiforma alkotmány viszi a halált rejtő erdőbe, Bor a felirata, és az utalás világos: Radnóti Miklós útját jelzi ez a mű, a bori táborból Abda felé. A sort végül Győr város címere zárja.

Kovács Margit tíz domborművön ezer évet mesél el, minden jelenetnél — a tartalomtól függően — más hangvétellel, de az egészet egybefoglaló stílusban. Művészi teljesítménye mellett legfőbb erénye, hogy gondolkozásra késztet, következtetni tanít. Jelzésszerű feliratai, jelképei terelik a gondolatot, a képzettársításokat.
Soká lehet álldogálni e domborművek előtt, tanításukra figyelve. Aki megteszi, jó alapozással léphet magasabb osztályba.
B. É.


Kovács Margit kerámia-domborművei
Ámon Balázs felvételei
- Győr - Móra Ferenc általános iskola
Nők lapja 1980. dec. 20.

Kapcsolódó oldalak
Győri Életrajzi LEXIKON szócikke Kovács Margitról : http://www.gyel.gyor.hu/tartalom/data/04080.htm


Kovács Margit kerámia-domborművei
- Győr - Móra Ferenc általános iskola
Nők lapja 1980. dec. 20.
Ámon Balázs felvételei










Nofre-blog http://nofre-retro.blogspot.com/

2010. nov. 6.

mai hír régi fotóanyagról

Kiállításon, és online megtekinthető fotóanyag :

 A Magyar Távirati Iroda 1993-ban védett muzeális gyűjteménnyé minősített fotóarchívuma Európa legnagyobbjai közé tartozik: 13 millió eredeti negatívot és 5 millió pozitív mintaképet őriz. E hatalmas vagyon rendszerszemléletű feldolgozása és digitalizálása néhány éve kezdődött: Vince Mátyás, az MTI elnöke indította el a képvagyon széleskörű bemutatását a nyilvánosságnak, hogy a könyvsorozatok, kiállítások révén a nagyközönség számára is kiderüljön, milyen értékek rejtőznek az archívum mélyén.

A 20 év időutazás című tárlat ingyenesen megtekinthető november 26-ig a MÚOSZ Vörösmarty utca 47/a alatti székházának földszinti kiállítótermében. A bemutatott fotók az interneten is megtekinthetők a fotomozaik.mti.hu és a foto.mti.hu oldalakon.
forrás: MTI
 
Nofre-blog http://nofre-retro.blogspot.com/

2010. okt. 14.

Beck Ö. Fülöp munkái az 1947-es emlékkiállításon



 Képek a Szépművészeti Múzeumban megrendezett emlékkiállítás (1947) anyagából. Megjelent : Tér és forma /10. szám

Liszt Ferenc - Márvány relief (1912)

A szenvedés allegóriája
Kődombormű Király György síremlékén a Kerepesi-temetőben (1913)


Aphrodité (1914. festett gipsz)



  
Szent Sebestyén (1914. váci kő)


   A hős megdicsőülése.
A pápai bronz hősi emlék gipszmodellje (1922)




  
Önarckép
(1925. festett gipsz)



Móricz Zsigmond
bronz (1926)


 Liszt





Nofre-blog http://nofre-retro.blogspot.com/

2010. szept. 7.

Gádor István 75. születésnapi köszöntése

GÁDOR ISTVÁNT KÖSZÖNTJÜK
hetvenötödik születésnapja alkalmából. Köszöntik művésztársai, barátai és mindazok, akik művészetét és azon keresztül az egész kerámiaművészetet megszerették, tanítványai, akiket erre a művészetre felnevelt.

(Művészet -1966/12, Domanovszky György)

Gádor István nemcsak művésze, alkotója és mestere, tanítója a modem magyar kerámiának, hanem egyik legkiemelkedőbb életrehívója, elindítója is. Mint fiatal kezdő szobrász figyelemmel kíséri a külföldön akkor már kezdő lépéseit tevő egyedi keramikusok munkásságát és egyelőre a szobrászat mellett kísérletképpen maga is próbálkozik az agyaggal és mázzal. Voltak ugyan néhányan minálunk is, akik ebben a műfajban dolgoztak, de jelentős eredményt egyikük sem ért el, és a modern magyar kerámia elindításában döntő szerepük nem volt. Gádor István, bár I912-ben mint szobrász mutatkozik be a tárlatokat látogató közönségnek, de két évre rá már mint keramikust is megismerhetik. Ettől kezdve a szobrászat mind kevesebb szerepet kap alkotótevékenységében és a húszas évek elején már mint keramikust tartják számon. A húszas évek közepétől az érdeklődés is fokozódik a kerámia iránt, ami természetesen ösztönzőleg hatott a művészekre, már tudniillik arra a kisszámú művészre, aki az agyagot és a mázat választotta művészi mondanivalójának közlésére.

Erre az időre Gádor István már keramikussá képezte magát. A szobrászi indítás csak segítette e plasztikai művészetben és nem akadályozta, amint az igen könnyen megtörténhetett volna. Egész művészi munkássága alatt vigyázva kerülte a műfaj sajátosságainak ellentmondó, sokszor csábító utakat.
Már korán, a húszas évek elején kialakítja önálló stílusát, amit primitív expresszionizmusnak nevezhetünk. Ez azonban nem egy stílus, egy kifejezési mód mellett való elkötelezettséget jelent nála. Művészi munkásságának egyik fő jellemzője az állandó kísérletezés, a sok irányban való útkeresés, így jut el mindig újabb és újabb eredményekre, melyekhez vissza-visszatér, hogy mondanivalóinak más és más formát adjon. Alkotóerejének állandó körforgását jelenti ez. Saját magának mestere, kísérletezéssel és munkával válik keramikussá, kiépítve sajátos formavilágát, de továbbhaladva ebből fejleszti egymást követő és egymásból adódó stílusait. Művészetének egymást követő korszakaiban felhasználja az előzményekből mindazt, amit a műfaj szempontjából vitathatatlan értéknek tart és újból alkalmazza, de nem ismétli, átírja az akkori stílusának megfelelően. A műfaj sajátosságának ez a keresése és több fogalmazásban való alkalmazása Gádor István művészetének egyik jellemzője.

Veszedelmes buktató lehet a művészek számára a korok stílusáramlatain belül jelentkező gyors ütemű divatváltozás, és különösen áll ez az iparművészekre. A divat változásainak kiszolgálására Gádor István sohasem vállalkozott. Viszont művészetének egy másik jellemzője, hogy mindig korszerű, mondanivalóit a kor követelményeinek megfelelően fogalmazta és fogalmazza. Mivel azonban a műfaji sajátosság mindennél fontosabb nála, így érthető, hogy korábbi alkotásainak jelentős része még ma is korszerű.

Az igény mindig meghatározóan hatott a művészetekre. Ennek felismerése, különösen előre való megérzése nagyban segíti a művészt, hogy időben felkészüljön annak kielégítésére. Gádor István időben felismerte, hogy új társadalmunk sosem látott nagyszabású építkezések évtizedeit hozza. Érdeklődése fokozatosan a kerámiának mint murális műfajnak megfogalmazása felé fordult. Kísérletek sorozatába kezdett és ebbe olyan anyagokat is bevont, melyek a kerámiával egységbe foghatók és amelyek együttesen a fal külső vagy belső díszítésére alkalmasak. A lehetőségek olyan széles skáláját dolgozta ki, aminőre azelőtt még csak nem is gondoltak. Az eredmények alkotóképességének egy teljesen új oldalát adják. Valójában az utolsó tíz-tizenöt évben jöttek létre, és biztosan mondhatjuk, hogy a kísérletek és az abból adódó lehetőségek még távolról sincsenek lezárva.

Nehéz Gádor István több mint öt évtizedes művészi alkotótevékenységéről néhány sorban olyan összképet adni, hogy abból annak minden jellemzője megfelelően kidomborodjon. De akkor, amikor a legfontosabbakat csak néhány vonással érzékeltetjük, abból nem maradhat ki az alkotó művész mellett a tanító mester sem. És ez a nagy keramikusművészen túl, már az embert is mutatja nekünk.

Gádor István több mint egy évtizeden keresztül mestere volt annak a fiatalabb művészgenerációnak, melynek tagjai keramikusaink legkiemelkedőbb, legeredményesebb csoportját alkotják. Közülük már jó néhány Munkácsy-díjas. Munkásságuk és annak elismerése bizonyítja, hogy mesterük irányító keze helyes utat mutatott számukra és a módszer is jó volt, mert saját útjukat járják és nem a mesterük mögött kullognak.

Gádor István mint tanár csak papíron ment nyugdíjba, valójában ma is tanít. Nemcsak művein keresztül, hanem főleg azzal, hogy műterme minden szakember számára nyitva van és nincsenek műhelytitkai. Elért eredményeit minden művész számára felhasználhatóvá teszi.
Művészek, barátok, tanítványok és a művészetet kedvelők nagy tábora szeretettel figyeli Gádor István további művészi munkásságát.
                                              Domanovszky György



(A jelzett forrásból a szöveget és képet a blog szerzője digitalizálta)

Kapcsolódó oldalak, linkek:

2010. aug. 25.

Nemzetközi szállodasor Siófokon

NEMZETKÖZI SZÁLLODASOR SIÓFOKON
(Művészet -1966/12, Láncz Sándor cikke)


Idegenforgalmunk - s ezzel együtt népgazdaságunk - egyik fő gondja a Balaton propagálása és kihasználása: a tavat adottságai hazánk egyik legjelentősebb vonzerejévé avatták. E kihasználás egyik gátja azonban a szállodai problémák megoldatlansága, hiszen a vendég pénzéért zavartalan kényelmet, nyugalmat, színvonalas szórakozási lehetőséget kíván a szép környezet mellé. E gondokon kíván enyhíteni az az együttes, mely Siófokon készült el Polónyi Károly és Czigler Endre tervei alapján. Első tagját, a Balaton Szállót, 1962-ben adták át rendeltetésének, az utolsó komplexum, a tizenhárom emeletes Európa Szálló pedig ez év (1966) nyarán kezdte el működését. A négy szálloda: a három hatemeletes, a Balaton, a Lidó és a Hungária a Siófok étteremmel, az Éden bárral, a sort záró Európával, s a velük szemben megnyílt ABC áruházzal új színt jelent a már régebben épült motel és a Vénusz szálló szomszédságában. 



Az első három épület azonos terv szerint készült - legfeljebb az előcsarnok és a recepció elhelyezése mutat eltérést. Az épületek lábakon állnak; ez kettős célt szolgál: biztosítja a szűk strandterület egységét s az épületben lakók nyugalmát egyaránt. Az épületet tartó földszinti vasbetonszerkezet kéttámaszú, mindkét oldalon konzolosan túlnyúló tartó.



Az emeletek megoldása is egyöntetű: a középen épült lépcsőház kétfelé osztja az egyes szinteket, s a szobák - szintenként 23 kétágyas szoba és a service-szoba - az ide kapcsolódó folyosóról nyílnak kétoldalt. Minden szobának erkélye van; az erkélyrács üvegének és függönyének egy-egy szállodában egyöntetű színezése mindegyik épületnek önálló hangulatot biztosít. A lépcsőfeljáró emeletenként társalgóvá szélesül, ahol néhány kommersz-bútor (a hely szebbet is megérdemelt volna: az Európában erre rá is jöttek a tervezők), rádió, televízió található. A Lidó és a Hungária Szállóban itt nyertek elhelyezést a murális díszítések.


Mielőtt ezek taglalásához fognánk, előbb fel kell vetni a kérdést: mi volt a céljuk e műveknek? A felület díszítése, dekoratív hatás elérése - vagy pedig valamilyen gondolati tartalom közlésére is kellett-e törekedniük? Ilyesmit ugyanis nem igen találunk - így kénytelenek vagyunk az előbbire gondolni. Ha áttekintjük a falon levő tizenkét művet, aligha lehet közös nevezőre hozni őket. Közös vonásuk - hat kompozíciót találunk a Lidó Szállóban és hatot a Hungáriában, - azonos motívumkincsük: álló-ülő figurák, nap, vitorla, halak, repülő madarak. Ahogy emeletről emeletre járjuk az épületeket, a díszítés mindinkább egyhangúvá válik; különösen így van ez a Lidó Szállóban, ahol hat mozaik található. Ez ismételten felveti a problémát: valóban figurális kompozíció szükséges-e ezekre a helyekre, ahol csupán a kompozíció szín- és formaritmusa érvényesül, jelentéstartalma nincs, vagy nem szükséges, hogy legyen.




A motívumkincs szegénysége megköti a művészeket - hiszen a helyhez, a környezethez való alkalmazkodás szükségszerűen bénítja őket - az ismétlődés fáraszt, untat, s a még oly kiválóan megoldott kompozíciók egymás utánját már nehezen elviselhetővé teszi. A művészien megoldott non-figuratív kompozíció, mely dekoratív funkció betöltésére kiválóan alkalmas (példa erre a Hungária Szálló egyik Gádor-kompozíciója) az ilyen jellegű helyekre sokkal inkább megfelel. Hiszen e műveknek nem kell az épület rendeltetésének, funkciójának eszmeiségét kifejezniök, mint valamely közösségi célt szolgáló épületnek: céljuk nem több a puszta díszítésnél. Ha valaki venné egyszer a fáradságot és összeszámlálná, hogy csak Siófokon a szállodák, éttermek, strandok "díszítésére" hány napot, vitorlát, halat véstek sgraffitoba, szőttek gobelinbe, állítottak össze kövekből vagy égettek kerámiába, a szám nagysága megdöbbentené, s igazam mellett érvelne. Persze, a non-figurációban is megvan az ismétlődés veszélye.




A Lidó Szálló emeleteire három művész készített mozaik-kompozíciót: Szabó István, Miskei László és Baska József, az I-VI., a II -V., illetve a III -IV emeletre.


A legsikerültebb kétségtelenül Szabó István két kompozíciója, közülük is a VI. emeleti a jobbik: nagy nyújtott keskeny figura, mellette hatalmas sárga-kék nyelveket lövellő, feketével kontúrozott sárga-napsugár. Mindkét alkotásán jól alkalmazza a színritmusok visszatérő harmóniáját, s kompozíciója valóban mozaikszerű, ellentétben a többiekével, ahol bizony sokszor érezhető a táblakép-reminiszcencia. Szabó István mindkét kompozícióját szinte a nyugtalanságig fokozott mozgalmasság, villanó színek jellemzik. Az V. emelet monochrom naposmadaras, korsót tartó nőalakos együttese csak úgy, mint a II. emelet fekete-fehér árnyalataiban előadott figurás-madaras-növényes kompozíciója komponálásmódjában is, előadásában is a táblaképre emlékeztet; színvilága nem üt el eléggé a falat burkoló metlachit lapoktól.


A III - IV emelet mozaikjain érezhetően nagy volt a művész gondja, mivel töltse ki a síkot: az ülő nőalak előtt álló gólyák, a felette repülő madár s a “közt" kitöltő mozaikkockák, valamint a három nőalak 2+1 ritmusú megoldása eléggé konvencionális elgondolások.




Lényegesen sikerültebbek a Hungária Szállóba került alkotások. Gádor Istvánt nem kell dicsérni: művei dicsérik a mestert 75 éves születésnapja alkalmából rendezett gyűjteményes kiállításon, aki invencióban, szellemiségben még mindig egyik legfiatalabb, legtalálékonyabb alkotónk. Az I -II -III. emeletre készített művei mind mások; csupán egy a közös bennük: pompásan megfelelnek díszítő szerepüknek. Mindhárom emeleten kerámialapokat helyezett a falra. Az egyik zöldes alapszínben halak "ürügyén" rakott színkompozíció, világító kékekkel-sárgákkal, a másik nagy fehér alapon kék és zöld repedezett táblák, közéjük játékos-rajzos kompozíciók iktatva. A harmadik - s ez talán a legszebbik - jobbszélén nagy sárga folt (talán a napkorong), alatta kék, repülő madárra emlékeztető folt és csodálatos szép, víztükörre utaló, három egymásalatti, vonalasan meghúzott mély türkizkék színű, szélein elhaló vastag színvonal, belejátszó feketékkel. Ez alkotások ismét példát adtak az elvonatkozás és konkrétság lehetséges egységére, mint a népmesében: madár is, nem is az, nap is, mégsem az, víztükör is, valójában elvont folt csupán, de szépségével, ragyogásával megragad, funkcióját pedig pontosan teljesíti.




Eléggé ritkán találkozunk Pap János alkotásaival: annál nagyobb öröm, hogy ezúttal szellemes, a környezethez jól illő mőveket produkált. Mindhárom kompozíciója mesealakokat varázsolt elő. Az V. emeletre helyezett Tücsökzenekara ritka jól sikerült szabad kompozíció: balról két hegedűs, jobbról két fuvolás húzza a középen táncoló két állatnak, akik önfeledt vidámsággal ropják a táncot. Hasonlóan kedves a Lidó halljában - sajnos, eléggé oldalt elhelyezett - Tücsökbőgőse. A másik két emeletre készített alkotását kerámialapokból rakta össze, témáját a Balatonról szóló mesékből válogatta.






A három szállót a Siófok Étterem hosszanti téglánya köti össze az Európa Szállóval. Az éttermet a víz felől teljes magasságban eltolható üvegfalak választják el a különben teljes egészében fedett, de nyitható terasztól - ennek szélvédelmét is üvegfal biztosítja, mely egyben a tó mellett nagy számban rajzó bogarak ellen is védelmet nyújt.




A mennyezet, mint a parasztszobákban, szabadon vezetett betongerendázattal kiképzett; nagyon vitatható azonban az egyik sor kékre festésének indokolt volta, még ha a víz mellett is vagyunk (ugyanez nagyon zavaró az Európa Szállóban is!).




A terem egyharmadában Simó József szellemes térválasztó kerámia rácsa osztja a teret. A rács egyszerű, középen körösen lyukasztott négyzetalakú, valamint álló és fekvő alakban elhelyezett változó nagyságú, trapézalakú elemekből komponált, hét függőleges sorban, mintegy két-két és fél méter magasságig. Az ötletes fehér kerámiarács, díszítő funkcióján túl, a terem jobb kihasználását is biztosítja: egyik része a penzionált vendégek, másik a betérők kiszolgálására szolgál.




A hosszanti falat Simó Ágoston kerámia-képei díszítik. A fehér falon végigfutó széles fekete vonal fogja egybe a Balaton menti helységeket jelképező alkotásokat, melyek színben ritmizálva haladnak végig a falon. Hévíz, Balatonszentgyörgy, Keszthely, Szigliget, s a többiek: összesen tizenhat rajzosan komponált jelkép jelenik meg.




Vitatható, hogy egyik-másik valóban jellemzi-e az ábrázolt helységet, például Földvárt az állomás háta mögötti templom. A kompozíció egésze azonban kellemes hatású, jól díszít, érdeklődést kelt a betévedő, elsősorban külföldi vendégekben, s így céljának mindenképen megfelel.




A sor záróeleme, a tizenhárom emeletes Európa Szálló, mint hatalmas felkiáltójel emelkedik a víz partján. Térben csatlakozik előző három társához - öccseihez - mégis önálló. Hatalmas vasbeton tuskókra támaszkodik - ezek közül a vízfelőli kettőt borítja Garányi József kerámiakompozíciója - s így magasodik ki, hogy tetejéről pompás kilátást nyújtson egyik oldalt a vízre s messze a veszprémi dombokra, másik oldalon pedig a somogyi lankásra. Víz felőli oldalán végig üveggel borított - mögötte fut végig a lépcső, s ennek teréből nyúlik be egyoldalra a folyosó, melynek kétoldalán helyezkednek el az erkélyes szobák, szintenként 14. Az első emelet magasságáig kívülről a beton zsaluzással főrészfogasan modellált. A földszinti teret egyik oldalt a porta és a hall, másik oldalon pedig az étterem tölti be.




Garányi József négy kompozíciója - egyenként 3 - 3 méter,  50 cm vastag - fogja körül a tartót: teljesen monochrom megoldásban alkalmazza ugyanazon motívum variációit. Álló-ülő alakok, különböző ritmusban megoldva: egy ülő-két álló, két ülő közt egy álló, egy ülő-egy álló ismét, majd három ülő. A figurák teljesen elnagyolt, jelzésszerűen megoldottak: lényegében vaskos vonalak jelzik a befoglaló és a tagoló formákat. Ezek az alapból kiemelkedve, adják a pozitív és negatív elemek váltakozását, ritmusát. Ezt segítik elő a "tartozékok" is: a fejre tett tányér, a térdre helyezett korsó, a napkorong, a hajó s a többi. A pozitív tagokat a nagy vonalcsóvákkal megbontott alapra egységes felfogásban rakja, s töri őket, ahogy az értelmezés megkívánja, mindenkor tartózkodva a részletek kibontásától. Garányi József e művében jó érzékkel lépett mestere, Gádor István nyomdokaiba, rátalálva a díszítőkerámia helyes megoldására.




Négy Bán István-gobelin díszíti a szállodát: három az étteremben van, a vízzel szemközti falon, egy pedig az előcsarnokban, a lift mellett (eléggé eldugva). Ez utóbbi városképszerű rajzával, tartózkodó pasztell színeivel kellemes, bár a jutaszőnyeg anyagának erős szemcséssége nem nagyon illik a beton-üveg-fa környezetbe. Még ennél is kevésbé helyénvaló azonban az étterembe helyezett három gobelin: a nem nagy térnek elegendő díszítést ad a nagyméretű kerámia, a három faliszőnyeg már felesleges ide. Sajnos, a vendéglátóipar "halmozása" jelentkezik ez elgondolásban: a faliszőnyegeket eredeti helyükről hozták át ide, nem kellő körültekintéssel.


De még ennél is szerencsétlenebb ötlet volt a tizenkét emeleten végig pasztell alapszínekre festeni egy-egy város jellemző épületének stilizált rajzát, s ezzel népszerűsíteni egy-egy légitársaságot. Sajnos, színkulturáltságunk alapvető fogyatékossága jelentkezik itt: a kék betonlépcső mellé rózsaszín, zöld, meleg barna stb. színek, s rajtuk London, Moszkva, Varsó, Szófia stb. egy-egy jellegzetes épületének rajza: ez semmiképpen sem illik az egyszerűségével hatni kívánó környezetbe.




Siófokról szólva egy új plasztikai alkotásról is szót kell ejtenünk: a Dimitrov park új Támaszkodó Kislányáról, Ligeti Erika újonnan felállított kőszobráról. A virágos kertbe, fák, növények közé helyezett kőszobor sikeresen őrzi a műfaj jellegzetességeit, anélkül, hogy e szobroknak az utolsó években megszokott epigonizmusát is örökítené. Karcsú termet, jó arányok, a túlzott részletezés elkerülése jelzik a mű erényeit. Oldalról a test zárt nyugalmát kellemesen bontja meg a lábak enyhe hajlításából, a térd előbbrehozásából keletkező hullámvonal, elölnézetből pedig a zárt térdből induló kicsit széthúzott két lábfej (jellegzetesen fiatal lányos állás, a művész jó megfigyelőkészségét dicséri). A talapzat durvább-szemcsésebb kidolgozása is a szobor finomabb felületét hangsúlyozza: a mű egésze jól illeszkedik a nagyforgalmú park világába.
                    Láncz Sándor

(A jelzett forrásból a szöveget és képet a blog szerzője digitalizálta)
Szerző:Forrás:Megjelent:

Nofre-blog .
Nofre-blog http://nofre-retro.blogspot.com
m/  Kapcsolódó oldalak, linkek:

2010. aug. 8.

Gádor István - kerámia falikép

Gádor István kerámia faliképére a Művészet folyóirat régi számában bukkantam rá. A falikép Siófokon , a  Hungária  szállodában került elhelyezésre .
A folyóiratban mellékelt fekete-fehér fotónál egy csöppnyi sajtóhiba becsúszott: a kép alja került felülre. Ezt a (könnyen előforduló) hibát a mai technikával könnyűszerrel tudtam javítani, így az eredeti alá beszúrtam.
A kerámia ma is a helyén van, de a korabeli kép megmutatja, hogy mi hiányzik róla. A jobb alsó sarokban volt egy kedves kis sellő, a kompozíció lezárásaként. Ez az, ami eltűnt mára.






Az elkóborolt sellő...

Kapcsolódó oldalak, linkek:

2010. jún. 26.

Beck Ö. Fülöp emlékkiállítása, 1947

Szegi Pál méltatása Szépművészeti Múzeumban megrendezett emlékkiállítás kapcsán. Megjelent a Tér és forma építőművészeti havi folyóiratban.  (1947 , 10. szám.)

Nofre-blog http://nofre-retro.blogspot.com/
  BECK   Ö.   FÜLÖP
A modern európai szobrászat újjászületését egy zse­niális kritikai mű megjelenésének dátumával kapcsolhatjuk össze. Ez a rendkívüli jelentőségű mű egyforma hatással volt szaktudós műtörténészekre s gyakorló művészekre, és alapjaiban változtatta meg a szobrászat művészi feladataira, stílus-törvényeire vonatkozó európai felfogást.

A nem is nagyterjedelmű stíluselméleti tanulmányt 1893-ban adta ki Adolf Hildebrand német szobrászművész „Das Problem der Form in der bildenden Kunst" címmel. A francia szobrász­zseni, Rodin diadalainak idején jelent meg a kis könyv, s hatása erősebb volt s mélyebb a nagy francia mester lenyű­göző hatásánál is.

Ma már megállapíthatjuk, hogy a rodin-i varázslat bűvölő erejét megtörte a hildebrandi szemlélet puritán tisztasága: a formai szigor, a konstruktív gondolko­dás keményebb stílus-erkölcse diadalmaskodott a fény- és árnyékhatások izgalmainak drámai pompáját kihasználó szobrász-impresszionizmus felett.

Az új szobrászgeneráció a drámai hatású felületmegmunkálásnál fontosabb és szobrászibb feladatnak tekintette a plasztikai mag kialakításá­nak tisztaságát, a szerkezeti biztonságot, s a festői szobrász­stílus helyett egy plasztikai szellemű szobrász-stílus megte­remtését tűzte célul maga elé. Ennek az „igazi" szobrász-stílusnak példáit elsősorban a görög plasztikai remekekben találták meg, s a renaissance-szobrászat merészebb felada­tokat is szobrászi módon megoldó mestereinek alkotásai­ban.

Később az egyiptomi és asszír plasztika súlyos és zárt formái még tisztábban tárták fel előttük az „igazi" szob­rászat stílustörvényeit.
Az „új stílus", a rodin-i gazdagsághoz hasonlítva, bizo­nyos archaizáló primitívség jegyeit viselte magán, s a vibráló „színességhez" szokott műértő közönség legnagyobb részét meghökkentette pőre egyeszerűségével. Idő kellett, míg megértették, hogy a hangos mozdulatok drámai pátosza helyett a zárt harmóniájú formai képletek egy egész más természetű „drámát", egy más jellemű „zenei mélységet" szólaltattak meg, mint amilyen a rodin-i remekművek felületén vibrált.

A mozdulatok drámai hangossága helyett a mozdulat szobrászi nagyságát, sőt a mozdulatlanság monumentális pátoszának lenyűgöző erejét kereste ez az új szobrászgeneráció. A monumentális szobrászi nyugalmat Hildebrand és társai legtöbbször még a hangulatos érzelmesség gyöngéd, finomkodó lírájával oldották fel, de mégis ők tették meg az első lépést a klasszikus szellemű tisztulás útján. Hatásuk rendkívüli volt.


Beck Ö. Fülöp, századunk első évtizedeinek legjelentősebb magyar szobrász-mestere is a hildebrandi eszmék világító fényénél talált rá az igazi feladatra. Saját vallomása szerint Hildebrand tanulmányának a megismerése nyitotta fel szemeit. 


Az Iparművészeti Iskolában végzett tanulmányok után 1893-ban Párisban a modern éremművészet jeles mesterének, H. Ponscarme-nak lett tanítványa. A kor ízlésének és művészi igényének megfelelő, finom, festői hatású érem-plasztikák készítése egyelőre le is kötötte a fiatal ötvösművész érdeklődését, s csakhamar a „kis-stílus" elismert mesterei között emlegették a nevét. 

A fiatal művészt azonban a szobrászat nagyobb feladatai vonzották. Bár egész életében lelkes odaadással művelte a plakett-művészet kisplasztikáját, mégis a nagy, monumentális szobrászi élmények kifejezése izgatta. A nagyplasztikai ihletnek lendülete vezette s irányította munkásságát, s ennek a szellemnek eleven ereje tette lehetővé, hogy a plakett művészetében is a monumentális „nagy-stílus" modern úttörője lett. Legjelentősebb műveit a nagyméretű relief-plasztikában alkotta meg. De legjobb kis plakettjeinek szobrász-stílusában is a nagy-relief-stílus szelleme uralkodik.


Saját vallomásaiból tudjuk, hogy Hildebrand eszmei befolyása mellett, döntő hatással az olasz renaissance nagy szobrász! alkotásai voltak fejlődésére. Quercia és Michel

Ezek a kísérletek Beck Ö. Fülöp egyéniségének mély belső ellentmondására világítanak rá. Ez az ellentmondás minden kommentár nélkül megvilágosodik előttünk, ha egymásmellé állítjuk 1913-ban készült „Szenvedés allegóriája" c. domborművét, és 1922-ben készült nagyreliefjét, melynek „A hős megdicsőülése" címet adta a művész. De ép így szemlélteti Beck Ö. Fülöp szellemének kettősségét az 1914-ben faragott nagy „Szent Sebestyén", s az ugyancsak 1914-ben készült „Aphordité" egymásmellé állítása is.


A váci kőből faragott „Szent Sebestyén" Michelangelo rabszolga-szobrainak késő rokona. Grandiózus szobrászi vizió. A kőben-dolgozás, a mesterség szenvedélyének friss közvetlensége szinte pátosszá fokozódik ebben a műben. A konstrukcióban, a kontraposzt alkalmazásának klasszikus világosságában is inkább a lelkes építőszenvedély lobogását érezzük, mint a mérlegelő szigort. A „részletek" analitikusabb szellemű kidolgozására „a nagy egész" egységes víziója szinte nem is engedi gondolni. A „nagy ütemek" súlyos, sőt zordon dübörgése a „zenei tartalma" ennek a szobornak.

 Az „Aphrodité" viszont a gyöngéd lírai áhítat szelíd tisztaságában fogant, tartózkodóbb, simább szobrászi modor iránti belső igény jelentkezése. Ez a lírai igény a „Szent Sebestyén" kőkolosszusában is benne lappang, s a fejtartás gyöngéd elhajlásában csendül ki félreérthetetlenül.

Az „Aphrodité" a nagy formák bontatlan plasztikai egységét és méltóságát egy szelídebb csönd bensőséges lírai hangulatának mély nyugalmával valósítja meg. A gipszből kiöntött szobrot, patina helyett, gyöngéd színekkel vonta be a művész. A bőr, a pórusok lélegzö elevenségének varázslatát próbálta felidézni szobrászmestersége kemény anyagában. Aki ezt a szobrot nézi, megérti, hogy valami belső igény „durván" megmunkált kőszobrait „befejezetleneknek" érezhette.


„A szenvedés allegóriája" (épp úgy, mint a Szentendrei-utcai iskola kapuja fölött elhelyezett domborműve) még a Quercia-i monumentalitás friss ihletének elragadtatásában született meg. A kompozíció világos egyszerűsége, a formaadás nagystílűsége a „kőben gondolkozó" szobrász anyagtól is ihletett teremtő fantáziájának remek példája, s ezenfelül a szobrászi monumentalitásnak remek példája is.

Zord, nagyütemű súlyossággal zengenek a formák. A kő beszél itt, kőnyelven, s a gondolatot, melyet elénk tár, úgy érezzük, maga s kő gondolata, s a szobrász keze csak kifejtette a kőből a gondolatot, mely így csak félig övé, félig a kőé.

Egész más plasztikai világ tárul elénk „A hős megdicsőülése" cimet viselő későbbi bronz-domborműben. De nemcsak a kő és a bronz anyagának stílus-különbségeiről van itt szó. A művész teremtő-ösztöne is gyökerében más, mint az előbb említett munkákban. A „durva elnagyolástól" idegenkedő művész szelíd és tisztacsengésű harmóniákra vágyik, valami finom simaságra, valami rebbenőbb, érzékenyebb, sőt édesebb hangszerelésre. Egy elesett katona holttestét emeli karjaiba két fölfelé szálló szárnyas angyal. A hatalmas, izmos férfitestnek szinte súlya sincs, oly gyöngéd könnyedséggel tartják az angyalok, csak a hős kezét húzza le egy kard, az egyetlen „súlyos" részlet a szobron. Az egyik angyal áhitatosan fölfelé emelt arccal az égbe néz, szinte már nincs is a földön. A másik angyal is gyöngéden meghajtó testtel, inkább hódolni látszik a hős előtt, mint testének súlyát emelni. A gravitáció erőit éteri lebegéssé oldotta fel a művész. S a formaadás klasszikus csengésű tisztaságában is valami égi zene hallatszik.

Ezt a tiszta salaktalanságot is épp úgy szerette, kívánta és kereste Beck Ö. Fülöp, mint a „kőbeszéd" querciai súlyos keménységét. De, úgylátszik, pályája végén mégis a simább és tisztább klasszicizmus finomságai felé fordult. Ezt bizonyítja, az is, hogy „befejezetlen" monumentális szobrainak „durva" nehézkességén „könnyíteni" szeretett volna.


Valójában sohase vetette el a „finom kidolgozás" mesterségi igényét. Olthatatlan kisplasztikus-szenvedélye mellett nagyon érdekes bizonyítéka ennek, s szelleme kettős irányú nyugtalanságának nagy kőszobor-alkotásai közül az 1912-ben, galíciai feketemárványba faragott „Női torzó." Ezt a szobrot szinte kettétöri a kétféle szemlélet, illetve a kétféle ihlet egyszerre való jelentkezése. Csodálatos plasztikai erővel formálta meg a művész a lábak s a csípő monumentális tömegeit. Az egész figurát azonban a derekán egy iparművészi gondossággal odaillesztett gyöngysor kettévágja, s a felsőtesten már az érzelmes fejtartás lírai gyöngédsége uralkodik. Az „archaikus mosolyt", az arc súlyos, erőteljes formáit szinte semlegesíti valami hangot kereső, rejtelmesen finom érzelmesség.


Hogy a barokk formaképzés izgalmas, érzésgazdag pátosza sem volt idegen Beck Ö. Fülöptől, annak bizonyítéka többek között Petőfi mellszobra, s a későbbi kőből való fekvő „Prometheus" szobra. Pápai hősi emlékmű-reliefjén is barokk feszültségek oldódnak rokokófinomsággá. Az érzelmi gyengédség sötét gondok terhét feloldó mozarti bűbája árad ebből a „komor témájú" műből, mely csupa zengő finomság és csupa angyali líra.


Az egykor hatalmas márványkőtömbökkel és gránittuskókkal viaskodó Beck Ö. Fülöp, pályája végén visszatért a simább harmóniák világába. Rendelésre készült portréit a realizmus igényeit is szem előtt tartó nemes, klasszicizáló törekvés jellemzi és sima, tartózkodó szűkszavúság.

Igazi portréremekei (melyek közül a Móricz Zsigmond fejet és önarcképszobrait idézzük) az erőteljes realizmus és a szobrászi nagystílűség mesteri összeegyeztetésének példái s a pszichológiai jellemzés mesterművei. De ezek mellé a késői, érett alkotások mellé állítva is páratlan lenyűgöző erővel hat az 1912-ben befejezett Liszt Ferenc dombormű szobrászi monumentalitása, a „kőbeszéd" zordon keménységével.


A modern magyar szobrászat nagy, úttörő mestere volt Beck Ö. Fülöp, a legelsők egyike, aki az európai haladás korszerű feladatainak munkaközösségébe állva, európai rangot adott a magyar szobrászművészetnek. Munkájának élő, magányos, magábavonuló ember volt. Irányító hatása nem a közvetlen, tanítványokra gyakorolt befolyásban érvényesült, hanem életművének nagy példája által.


Beck Ö. Fülöp 1945 január 31-én, a felszabadulást megelőző napon tűnt el a Jagelló-utcai villából, hol egy barátja adott menedéket a nyilas üldözők elől menekülő, bujkáló 72 éves mesternek. Álnéven, kertésznek öltözve bujt meg a baráti házban. De még itt is dolgozott. Utolsó művét, egy emlékplakettet, itt készítette el.
A házat több ágyúbelövés érte, s az agg művész elment új szállás után nézni. Erről az útjáról soha se tért vissza.
A Szépművészeti Múzeumban most nagyszabású emlékkiállítást rendeztek műveiből. Ez a kiállítás kettős tisztelgés, a nagy művész és a mártír emléke előtt.
Szegi  Pál

Tér és forma -1947-10-
Emlékkiállítás - Szépművészeti Múzeum-1947


~~~~~~~~~~~~~
képek:
BECK  Ö.  FÜLÖP- Liszt Ferenc.  Márvány-relief  (1912)

BECK Ö. FÜLÖP- Móricz Zsigmond. Bronz (1926)
Szegi Pálról a net-en:
Szegi Pál műkritikus
Szegi Pál (1902–1958) költő, újságíró, műfordító
Szegi Pál: (1902-1958) kritikus, szerkesztő, a Pesti Hírlap Vasárnapjának, később a Szabad Művészet főszerkesztője, a világháború után rövid ideig a Képes Hétnek dolgozott.








Kapcsolódó oldalak, linkek:
  •  

2010. jún. 6.

Vedres Márk emlékkiállítás / Sz. P. cikke, 1962

 VEDRES MÁRK EMLÉKKIÁLLÍTÁS

Egy éve mondott búcsút a sorstól pazar-hosszúra mért alkotó életnek. Kilencvenegy esztendős volt. Ismerősei, barátai, s akik valaha is találkoztak vele, őrzik sugárzó em­berségének báját, csibészes szemevillanását, anekdótázó kedvét, sziporkázóan találó aforizmáit 

A Nemzeti Galéria dísztermében művé­szi fényképről tekint le a közönségre, szakállal benőtt arcából kicsit csodálkozva villan ki a szeme, mosolyogni kész és mintha éppen mondani készülne valamit, vagy új szobraival szándékozna meglepni bennünket.

 Nincs új szobra. Egy évvel ezelőtt mindent befejezett, és mégis mintha most került volna ki vésője alól — életművének cseppje a tengerből — ez a tárlat.

Nofre-blog http://nofre-retro.blogspot.com/ 


 Goda Gábor azt mondotta róla: "Ha író lett volna, bizonyos, hogy rövideket ír..." Kurta, de monumentális írásokat, ahogy kevés anyagból tartalmasat, látványosat, óriásit mintázott.

Alig három arasznyi lovasszobra olyan harmonikusan méltóságteljes, hogy önkéntelenül felidézi egyik találó mondását, amelyet valamely óriási méretű lovasszobor láttán ejtett: »A lóból is megárt a sok*.


Az emigráció hosszúranyúlt, küz­delmes ideje is igazolta azt a hitét, hogy az élet szép, csak meg kell ke­resni benne a szépséget. Mindig ezt kereste, kutatta, s ha néha tévedett, nem restellt ismét nekifogni a munkának. 



Életpályája a század eszménykereső, kifejezéseket kutató törekvéseit őrzi; művei arról val­lanak, amit szóban is gyakran megfogalmazott: "-Minden igazi művész útja a realizmushoz vezet."

Bronzai, márványai bensőséges gondolatokat hordoznak. Az Emberpár című kompozíció szerelemről, gyöngédségről, erőről, szépségről vall. 



A Furulyázó fiúban költőként fogalmazza meg a muzsika és az ember harmóniáját, áttör a bronz hűvösén, és tökéletes érzelmi azonosulást vált ki.
(megjegyzés: nem furulya, hanem fuvola a hangszer mert a
fuvola csöve játék közben a fúvás irányára merőlegesen, oldalsó helyzetben áll, a furulyával ellentétben. Több helyen olvasható "Fuvolázó fiú" címmel- helyesen)


Van, amikor méltóságteljes, máskor meg groteszkre törekvő, de mindig humánus. Szinte kényszerítően irányítja a figyelmet arra, hogy mindenki meglássa: milyen szép a Sarukötő nő mozdulata, vagy a Kaszakalapáló nekigyűrkőzése, s mennyi báj van  a Zömök férfi-ben, aki erős, izmos és nagynak akar látszani, s úgy lép ki, hogy szinte megrendül lába alatt a bronz talapzat.

Éva című fehér márványszobra a mai asszonyideál, póz nél­küli, szép, természetes és mégis titokzatos, amennyire minden ember, vagy a szerelem, az élet hordozója az.


 

Régebben a kánikula nem kedvezett a tár­latoknak. A Nemzeti Galéria azonban szakí­tott a hagyománnyal, s több éve már, hogy meleg napokra is igyekszik örömet szerezni a szépművészet híveinek. Az Aba-Novák kiállí­tás mellett most Vedres Márk műveinek be­mutatásával használja ki azt a lehetőséget, amelyet a hűvös termek gyönyörködtetésül kínálnak a hazai és külföldi látogatóknak. A rendezés igényes munka, csak a katalógus hiányzik nagyon.
Sz. P.

Nők lapja / 1962. aug. 18.




A hiányolt katalógus itt található

Kapcsolódó oldalak, linkek:

2010. jún. 3.

Invalidusok háza - Savoyai Jenő relief

Nofre-blog http://nofre-retro.blogspot.com/
"A jobb oldali kapuzat reliefje „Neked kitüntetést adott" feliratával Savoyai Jenő egyik győzelmére emlékeztet. A hadvezér 1710-ben foglalta el a milánói hercegséget — a relief a vár elfoglalását ábrázolja —, a császár ezért a hercegség kormányzójává nevezte ki.
A relief alkalmasint J. Ch. Mader, bécsi szobrász műve"





Nagyon érdekes a Meteor honlapja, az ott található információ és kép. A csillagászattal foglalkozó lap szerkesztői olyan dolgokat látnak meg, ami mellett a nem-csillagászok könnyedén elsétálnak.
Mint írják:

Az igazi látványosságok a Városház utcában várnak ránk. Az egykor invalidusok házaként létesült hatalmas épület főbejáratát egy éggömböt tartó Atlasz díszíti. A szobor eredetije a II. világháborúban elpusztult, Szabó Péter szobrászművész rekonstruálta 1985-ben (11. kép). A mellékbejáratnál napfogyatkozást ábrázoló kőreliefet láthatunk, mely Savoyai Jenő egyik 1706-os győzelmének állít emléket. 1720 táján készítette C. Mader. Érdekesség, hogy a legutóbbi felújításkor a Napot elfedő Hold korongját bearanyozták – mi azonban tudjuk, hogy a Hold mögül kikandikáló napsarlót illette volna ez a díszítés... Mára az aranyozás erősen megkopott. (12. kép).

 Úgy látom, hogy még van néhány eltérő adat a különböző forrásokban, ezeket még egyeztetni kell.




Kapcsolódó oldalak, linkek:
  • Meteor képgaléria » A Meteor 2004-es évfolyamának képanyagai » A város és a csillagok 

    A város és a csillagok

    Budapest csillagászati nevezetességeit (a Planetáriumot, a csillagvizsgálókat stb.) szinte mindenki ismeri, az épülethomlokzatok, belső udvarok azonban sok olyan csillagászati vonatkozású érdekességet rejtenek, melyeket talán maguk a fővárosi polgárok sem ismernek. A reformkori városképeken gyakorta ábrázolták a gellérthegyi egyetemi csillagvizsgálót – az épület hozzátartozott a kettős város látképéhez. A gyorsan fejlődő dél-budai Duna-part meghatározó látványeleme az ELTE új tömbje, melyen egy nagyobb és egy kisebb kupola kapott helyet: egy planetárium és egy csillagvizsgáló kupolája (l. címképünket), így a városkép újra csillagászati vonatkozásokkal gyarapodott.
  •  

2010. máj. 24.

Budapest épületeinek háborús sérülései (1947)


Budapest épületeinek háborús sérülései


Székesfővárosunkban a háborús behatások bekövetke­zése előtt 38.120 épület volt, amiből mintegy 32.000 a lakó­épület és 6000 a más (gyár, üzemépület, üzletház, stb.) rendeltetésű épület. A használható lakások száma pedig mintegy 270.000.
Lássuk a statisztika tükrének megvilágításában, milyen változások állottak elő a háborús behatások következtében.

A felszabadulás után közvetlenül az Építésügyi Kor­mánybiztosság első feladatának tekintette a főváros összes épületeinek szakbizottság által való felülvizsgálatát. A végre­hajtást a kerületi elöljárókra bízta azzal az utasítással, hogy a közigazgatási kerület körzetekre osztva, egy-egy bizott­ságra egy körzet jusson. Az épületek felülvizsgálatának főbb szempontjai: romháznyilvántartás, súlyos, illetve életveszé­lyes sérülés, kisebb sérülés, tetőkár.
E bizottságok helyszíni megállapításai szerint a követ­kező kép tárult a kormánybizottság elé:


 összesítve tehát Budapest 38.120 épülettömegéből 2013, vagyis az összes épületek 5.1 %-a lett romház, 6387 súlyosan sérült, illetve életveszélyesen sérült (17%), 24.184 kisebb sérüléssel, tetőkárral (64%) és csak 5546 épület (14%) sértetlen.

E kimutatásban a későbbiek során a romházak számát illetően némi módosítás következett be, amennyiben a Köz­munkatanács által elrendelt felülvizsgálat során több épület kiemeltetett a romházak sorából, ez azonban a tényeken nem változtat és a százalékos megállapításon alig mutat eltérést.

Lássuk már most, hogy a lakások tekintetében mi a meg­közelítő helyzet. Átlagos számításaink alapja az, hogy 32.000 lakóépületben 270.000 lakás volt s így átlagban egy épületre 8—10 lakás számítható. Többszáz helyszíni szemlénk alap­ján a romházaknál a megsemmisült lakásokat 70%-ban, a súlyosan sérült épületeknél 30%-ban vehetjük fel. Eszerint Budapesten a megsemmisült és teljesen hasznavehetetlen lakások számát 50.000-ben állapíthatjuk meg.


Hogy mit je­lent ez, gondoljuk csak meg, hogy Budapesten a lakáster­melés legnagyobb eredménye a múltban egy évben 5000 lakás volt, s így tíz év igen kemény munkájára van szükség ahhoz, hogy a régi lakásszámot visszanyerhessük. Anyagi szempontból, költségek tekintetében pedig csak a megsemmisült lakások újjáépítéséről áttekintést nyerhetünk, ha lakásonként 300 légköbmétert véve fel, köbméterenként 200 forintot számítva: 300,000.000 forint összegről van szó.


Ez az összeg, mint már említettük, csak a teljesen meg­semmisült lakások újjáépítését tünteti fel, ezenkívül számí­tásba veendők a részben lakhatatlan lakások, a belövések, a tető- és üvegkárok. Az előbb mondottak első részének mennyiségéről a dolog természeténél fogva még meg­bízhatónak tetsző adataink sincsenek, tehát ezeket, bár szin­tén hatalmas összegekről van szó, figyelmen kívül kellett hagyni.

Beszélhetünk azonban a tető- és üvegkárokról. A felvett adatok szerint — a romházakat nem számítva 700.000 m2 tetőszerkezeti kár érte fővárosunk épületeit, át­lagban — minden épületre elosztva — 25 m2 A tetőhéjalási kár ennek kétszeresére tehető, vagyis 1,400.000 m2 Ha a fedést tisztán palával képzelnénk el, mintegy 16,000.000 pa­lára van szükség, összegszerűségben ez kifejezve a tető­szerkezeti sérülést is beleszámítva — 100,000.000 forintot képvisel. Az üvegezésnél pedig — ha a békebeli nívót, mindenütt kettős üvegezést véve fel a hiány 5,000.000 m2 Négyzetméterenként 30 forint költséget véve fel, ennek öszszege: 150,000.000 forint.

Megállapíthatjuk tehát, hogy fővárosunk épületsérülései az ország egy évi költségvetésének összegét érik el.

Lázár Jenő
Tér és forma, 1947/2


Kapcsolódó oldalak, linkek:
  •  

2010. máj. 13.

Vedres Márk emlékkiállítása / katalógus (1962)

Vedres Márk (1870, Ungvár - 1961, Budapest) emlékkiállítása a Magyar Nemzeti Galériában (1962)






Emberpár bronzszobor 1903

Nofre-blog http://nofre-retro.blogspot.com/ 






A Magyar Nemzeti Galéria legszebb termét, az újjávarázsolt dísztermet bocsátotta a szoborosztály rendelkezésére, hogy a tavaly elhunyt kiváló szobrászunk, Vedres Márk műveiből emlékkiállítást rendezzen. Az előkészítés során számos gyűjtő ajánlotta fel a tulajdonában lévő Vedres szobrokat a kiállítás céljaira, teljesebbé téve ezzel is azt a képet, melyet a Galéria egyébként tekintélyes gyűjteménye nyújtani tudott volna. Igen nagyszámú anyag mutatja be ilyenformán a századeleji korszakot, melynek termése ma is talán a legközelebb áll hozzánk, klasszikus szépségű, eszményi arányokat, harmonikus mozdulatokat szoborrá ötvöző munkáival. Néhány hangsúlyos, fehér márványból faragott mű képviseli a harmincas évek évek divatja szerint modern, leegyszerűsített formákat kereső törekvéseit, és bőségesen illusztrálva van a már idős mester utolsó alkotó periódusa, a felszabadulás utáni időszak. A kiállítás látogatói bővebb magyarázat nélkül is jól tájékozódhatnak e három határozottan tagolódó korszak munkái között.



Kapcsolódó oldalak, linkek:
  • Szobrok - Vedres Márk és munkái., Művészet, 1913

    Mégis: Vedres Márk és generációja szerencsés, szemben azokkal, akik előttük jártak. Részben mint tévelygők. Részben mint olykor felvillanó s aztán csendben ...

    www.mke.hu/lyka/12/326-334-szobrok.htm -
  • Elek Artúr: Vedres Márk

    Sok esztendei távollét és némaság után küldte hazájába mutatónak ezt a művét Vedres Márk. Hosszú esztendőket töltött el idegenben, nehéz esztendőket ...
    epa.oszk.hu/00000/00022/00222/06739.htm

  • LEXIKON|TUDÁSTÁR :: [AMF] Amatőr Művészek Fóruma -- Tudástár ...

    Vedres Márk (1870-1961) szobrász. Kossuth-díjas (1948 1960), kiváló művész (1958). Münchenben Hollósy Simon, Párizsban Auguste Rodin növendéke. ...

    www.amatormuveszek.hu/modules.php?
  • inaplo-magyar szecesszió: Vedres Márk szobrok, plakettek

    Vedres Márk szobrok, plakettek. Emberpár Sarukötő · Korsós lány · Fiú. Bejegyezte: Szilvi dátum: 3:51. Címkék: _plakettek, _szobrok, Emberpár, korsós lány, ...
    inaplo-szecesszio.blogspot.com/2008/04/vedres-mrk-szobrok-plakettek.html
  • Vedres Márk: Rodin †
    Vedres Márk
    : Rodin †. Abban az időben, mikor Párizsban a kiállításokon a szobrok egyformán édeskés, üres, unalmas formákba voltak burkolva és lapos ...

    epa.oszk.hu/00000/00022/00235/07096.htm

  • Barangolás a stílusok világában

    Vedres Márk. (1870, Ungvár - 1961, Budapest). Ízelítõ mûveibõl: Álló fiú · Emberpár. Szobrász, Kossuth-díjas (1948 1960), kiváló mûvész (1958). ...

    www.berze-nagy.sulinet.hu/stilus/modern/vedres.htm 

2010. ápr. 30.

Pátzay Pál "Fürdő után"

  IX. Magyar Képzőművészeti Kiállítás
Pátzay Pál "Fürdő után"
kisplasztika
1962N

Nofre-blog http://nofre-retro.blogspot.com/  
Kapcsolódó oldalak, linkek:

2010. ápr. 29.

Pátzay Pál "Mese"

 IX. Magyar Képzőművészeti Kiállítás
Pátzay Pál "Mese"
kisplasztika
1962No




Nofre-blog http://nofre-retro.blogspot.com/  
Kapcsolódó oldalak, linkek:

2010. ápr. 27.

Pátzay Pál "Nyár"

IX. Magyar Képzőművészeti Kiállítás
Pátzay Pál "Nyár"
kisplasztika
1962Nofre-blog http://nofre-retro.blogspot.com/  
Pátzay Pál: Nyár


Kapcsolódó oldalak, linkek:

2010. ápr. 24.

Pátzay Pál műtermében

Interjú Pátzay Pállal
Művészet, 1962. május
A cikk szerzője Illés Jenő


Aki csak egyszer is találkozott vele, megfontolt, szabatos beszé­dét hallgatta, meg kellett hogy érezze : figyelnie kell erre a kivételes szellemiségű emberre, mert akármit mond, abban rendszer van, bármiről nyilatkozzék, abban világos okfejtés, gondolati rend nyil­vánul meg, s mindezt oly kiérlelt bölcsességgel teszi, mintha esz­tétikai rendszerének, vagy a világról vallott felfogásának egy-egy leírt, végső biztonsággal megfogalmazott fejezetét olvasná. Ez a tiszta kifejezés azt jelzi, hogy szavaiban, írásaiban a gyakorlati alkotómunka és az elmélyült elméleti tanulmányok magas szín­vonalú és egyéni ars poétikává formálódtak, élet és művészeti el­vekké, amelyek meghatározzák, jellemzik életét és egyéniségét egyaránt. Ez a harmonikus, letisztult kifejezés érezhető alkotásaiban is, a szellemi egyensúly kap kifejezést a formákban, az a szigorú érzelmi és gondolati rendszer, amely egész életritmusát betölti. 
Ifjúkori műveiben, mint annyian, ő is a felfokozott gesztusokat kedvelte, hosszas és gyötrelmes művészi stúdiumok, elmélyedő munka, az anyag és a művészi kifejezés természetének megértése révén jutott el a kifejezés mostani biztonságához, klasszikus tiszta­ságához. Portréi elárulják; Pátzay bölcs, veszedelmesen okos ember, kivételes emberismerő, amikor vendégét vizsgáztatja, már úgy kérdez, hogy abból véleményét is kihallani, nem tájékozódik, inkább hipotéziseit ellenőrzi.


Ez a kutató szenvedély, az állandó alkotói készenlét jellemzi, érezni minden mozdulásán, hogy számára a világ az életöröm és a tanulmányok forrása. Nem élmények után lohol, kivárja, amíg az élmények felkeresik, s akkor érzékenyen magába olvasztja a jelenségek, színek, események egyszóval a valóság hatásait.

— Az élményt szándékosan felidézni nem lehet — ezzel kezdi vallomását. Az élmény mindig észrevétlenül lopakodik felénk, egy szobor is sok ezer élményből, emlékképből születik. Mindez feltételezi a memória érzékenységét, más oldalról, az emlékképek gyűjtése fejleszti az ember memóriáját. Az emlékképek hasznosítása pedig a memória által elraktározott világban segít rendet teremteni. Bennem sohasem a modell, vagy az egyszeri élmény indítja el közvetlenül a szoborrá formálódás folyamatát, egy szobrászati megjelenítés minden részlete mögött tengernyi hiteles emlékkép van, modellt ritkán használok fel közvetlenül, inkább akkor, ha egy erős elmozdulás okozta torzulatot külön is tanulmányozni kívánok. De tovább megyek négy lovasszobrot készítettem, de természet után még soha egy lovat sem rajzoltam le.

Kezdeti próbálkozásaim során öntudatlanul az életet akartam ábrázolni és nem a formákat, nehéz stúdium volt megismerni azt a testet, amin keresztül az élet megnyilvánul. Gyötrelmes küzdelem volt ez számomra, mert én tulajdonképpen az autodidaxis útjait jár­tam, arra kényszerítettem magam, hogy a téma és a kifejezés minden problémáját alaposan végiggondoljam, a művészet egész fejlődését ismernem kellett, hogy a jelen problémái közt eligazodjam. Mert az autodidaxis veszedelme az arányérzék gyakori hiánya, a kifeje­zés tisztaságának elvesztése, — gyakran elég egy mozdulat, egy erőteljesebb gesztus, és ami igaznak látszott kezdetben, konzek­venciájában már ne legyen az, egy torzulás hamissá tegye az egész alkotást. Az arányérzék feltétele annak, hogy a művészi kifejezésnek jellege, jelleme legyen.


(Szobrai egymás mellett sorakoznak a vitrin tetején, témák, mozdulatok, figurák különös gazdagsága halmozódott fel — így egymás mellett jellemek és kompozíciók serege nemegyszer évti­zedek távolából került egymás mellé. Ez az időbeli és tematikai interferencia mégis alig érzékelhető, ez a gyűjtemény harmonikus hangzásban szólal meg, mégsem érzünk benne monotóniát, mert minden egyes művét élvezetessé teszi a témafelvetés biztonsága és a kifejezés kiérlelt, határozott plasztikai rendje.)

-Azt vallom, hogy a művészeti tevékenység intenzív tevé­kenység, az alkotás elmélyedés ugyanannak a kifejezés irányá­ban. Vannak, akik az extenzív kiterjedést nevezik fejlődésnek és érdekesnek azokat tartják, akiknek több korszaka van, akik időben is könnyedén osztályozhatók. Én úgy érzem, amit csinálok, aként szólal meg, mint egyetlen akkord, amelyben lehetnek hangzásbeli különbségek, de a kifejezés stílusa ugyanaz.

A hagyományt éppen ezért nem úgy tisztelem, mint történelmi ereklyét, hanem mint hatékony, inspiráló erejű élményt, azt vallom, a művészet nem teóriákon, hanem példákon gördül tova. Úgy érzem, én nem fej­lődtem, megpróbáltam mindent kihallani abból az időből, amelyben élek, ha valami újat tudtam adni, az boldoggá tehet, mert külön értéket egy művésznek csak az adhat, ha a készen kapott hagyo­mányhoz valamit hozzá tud tenni.  Szerintem  stílusa nem egy embernek, csak egy korszaknak van.

Természetesen a kor stílusá­ban léteznie kell, érződnie kell a sajátos kifejezési rendszernek, de ez soha nem lehet a modorral azonos. A modor különben diszk­valifikálva  van,  alatta a sztereotip kifejezést, monotóniát értjük. Soha nem volt szándékomban az, hogy különös legyek . . . Életem jelentékeny   részében   foglalkoztam   művészettörténettel,   ennek dacára sohasem volt  egy kizárólagos  szerelmem, kétségtelen,  a görög művészet kitörölhetetlen élményként hatott rám mindig, csodálom benne a kifejezés szabatosságát, a formák általánosító erejét és életszerűségét.


—  Kedélyemmel is rokon ez a szemlétet, mindig, megrendíthetetlenül tudok gyönyörködni az életben, a szép élménye számomra az élet különös ajándéka, s hihetetlen boldogság a valóság jelensé­geiben való elmerülés. A szépség az élet különös produktuma, s szerintem nem azt kell keresnünk a valóságban, ami torz, ami esztétikailag is csúnya, azt vallom, hogy életigenlés és formaszépség szigorúan együvé tartoznak.

(Pátzay Pál a művészi formálás gyakorlatának esztétikai meg­fogalmazásában is hallatlanul tudatos művésznek mutatkozik, szóban éppúgy, mint szoborban a kifejezés egzakt pontosságára törekszik. Egy különös ritmusban megjelenő figurát mintáz éppen. Egy patakban ruhát mosó asszonyt ábrázol a szobor, a mozdulat dinamikáját és formai rendjét egyesíti a megjelenítésben.)

— A szobor megalkotása tulajdonképpen az anyaggal való birkó­zásnak a története. Az anyagellenállás legyőzésének a drámája. A szobor, térfoglalását meghatározó ütemes rend révén válik tel­jessé, térfoglalásának artikulációja révén, amint a határtalan térből a mélyülés bizonyos üteme szerint felületei által elhatárolódik. A szobor — vizuális költemény, testes kép, nem illusztrál, hanem megjelenít, összegez. Ezért különbözik például a színészi emberáb­rázolástól, mert a színész mimikai cselekvése térben lefolyó törté­nés, a szobrásznak pedig a lelkiállapot vagy a cselekvés tükrözését egyetlen képben kifejezéssé sűrítve kell megformálnia.

Azonnal hozzá kell tenni, sok kép, meg szobor készül jelentékeny ábrázolói ügyességgel, mégsem igazi műalkotás. Ami a műalkotást az ábrá­zolókészség ügyes mutatványaitól megkülönbözteti, az a műalkotás megjelenítő ábrázolásában életrekelt képalkotó eszme, valami érzékletességben kitáruló minőségi mozzanat, emberséggel megra­gadott és kifejezett életteljesség.

Szeretném a hangsúlyt a kifejezés eszmeiségére tenni, mert a formaelemek a művészi kifejezés révén teremtenek a nézővel kapcsolatot. A vizuális élmény így kelthet eszméltető emberi tartalmakat. A műalkotás áramköre a műélvező tudatában zárul be, s a befogadó tudat nélkül a mű bizony semmit sem adhat. Mert a szobor is lehet eszmét teremtő ábrázolás — mi sem lenne értelmetlenebb, mintha eszméletünknek csak verbális tájékait tartanók értelmesnek, elmemozdítónak.
A beszéd csődjét mindannyian tapasztalhattuk életünknek éppen a nagy pillanatai­ban, amikor rá kell jönnünk, hogy sorsdöntő élményeink milyen kevéssé fejezhetők ki szavakkal. A kifejezésben megjelenő gondolat világossága, egyértelműsége és plaszticitása szükséges ahhoz, hogy a mű és a műélvező közt kontaktus teremtődjön.

Mert enél
kül a befogadó tudat nélkül a mű pusztába kiáltott szó maradna, jelen­tőség nélküli magánbeszéd. Persze e hatás fontos tényezője a szobor térfoglalásának rendje is, a szobor hatása függ a térbeli elhelyez­kedésének mikéntjétől is.

(Pátzay Pál sokat foglalkozott a tér és a szobor, a mű és a környezet problémájával. Egy-egy szobra, mint például a székesfehérvári   lovasszobor, azért is hat olyan elemi erővel, mert a tér legdrámaibb pontján szólalhat meg.)

— A térbeágyazódást is sokféle tényező határozza meg, az indulati tényezőnek is fontos szerepe van ebben. Az említett lovas­szobor téglány légtömbben helyezkedik el, minden téri helyzetben távolsági és közelségi nézőpontjai sajátos foltban jelennek meg. Sikerült megoldani, hogy a térnek egy olyan pontján csatlakozzon valamely épülethez, amely az egész téralakzat legfőbb architek­túrái bizonyossága. Itt azonnal el kell oszlatnom egy félreértést.

Különbséget kell tenni architektúra és építés között. Az előbbi az anyag és a funkciójából keletkező formanyelvet jelenti, az archi­tektúra fogalmán építési erők működését kifejező jelképrendszert kell értenünk, más szóval: az anyag törvényeivel meghatározott esztétikai, kifejezési formanyelvet, így hát nem minden építmény formai megjelenítése nevezhető architektúrának, hanem csak az, amelyik a meghatározásunk szerinti szimbolikává formáltatott. Azért beszélek erről, mert a szobrászat és az építészet viszonyában rengeteg elméleti és gyakorlati tartalmú zűrzavar uralkodik. Ugyan­is az építészet a szobrászától és a festészetet elsősorban egy megha­tározott feladatra alkalmazza. Szolgálatába állítván, sajátos felté­teleivel kimért szerepet töltet be velük. De minthogy szerintem a képalkotás nem maradhat az építészeti erők igézetében, a termé­kenyítő hatás ellenére sem, kell, hogy a szobrászati eszme is archi­tektúrát teremtsen.

A szobornak tehát nem ábrázoló jellegében kell az architektúrához rokonulnia, hanem térfoglalása ütemében, vagyis téri mivoltában, amelyben eredendőleg úgyis egyek. Egyéb­ként is az építészet számára az ábrázolás formái éppen a másmilyen kifejezés okán értékesek. Sajnos az építészet manapság több olyan efemer jelentőségű építéseket produkál, mint például a kiállítási pavilonok reklámépítményei, amelyek a kiállítás tartamára jönnek létre, tákolt jellegűek, korlátlan szeszéllyel létrehozottak, hogy mint a plakát, feltűnőek legyenek. Ezek az építési formák nem is fognak architektúrává válni, hiszen az emberi lakás, a társadalmi szükségletet kifejező és kiszolgáló építmény adja csak meg az igazi jelleget az építészetnek. Sajnos ez a jellegtelen építészet nem mindig számol a szobrászi kifejezés különös adottságaival, inkább ornamentális igényt támaszt.

Értem és tudom, hogy minden művészi korszak végén a művészi formálás sajátságainak az ismétlődéséből kalligrafálódik annak a korszaknak az ornamentikája. Úgy látom, mostanában öntudatlanul is egyre kiteljesedőben van az ornamen­tikává alakulás. Az építészet örül ennek, mert az ornamentikát architektúrailag nem kell indokolni. A zavar onnan adódik, az ornamentika azt a látszatot akarja kelteni., hogy ez azonos értékű tény azzal, amit az igazi alkotóművészet jelent az emberi kifejezés világában.

(Úgy látom, ezekben a szavakban is kifejeződik a művész végtelen hite a szobrászi megfogalmazás értékében. Az érdekelt, hogy a plasztikában milyen anyag és formálási problémák vonzották.)

— Abból kell kiindulni, hogy a szobor nemcsak kép, ábrázolás, hanem tárgy is. S ennek sajátos egzisztenciája van, amit az anyag determinál. A szobrászati eszközök puritán volta, majdnem szimplasága kényszeríti tehát a szobrászt, hogy a plasztikus kifejezés alapvető hatóelemeit intenzíven kiművelje. Hogy ismerje az anyag sajátos kifejezési lehetőségeit.

A kőszobor tömörsége azért izga­tott, mert a tömbszerűség az állandóság érzését szuggerálja, jelleg­zetes szoborszerűséget ad. De nagyon nehéz feladat, kellő gyakor­lat nélkül túl hosszadalmas munka. Foglalkoztam a fával is.

A fa anyaga bonyolultabb megmunkálást igényel, szálassága sok gondot okoz, viszont olyan effektusokat ad, amit mással nem lehet kifejezni.

De az én természetemnek legjobban a bronz felel meg, a fémszerűség izgalmas áttörtsége, a fém sziluettet adó vonalai, a térbe való elhelyezkedés szabadsága, a mintázás közvetlenségét leginkább megtartja. De nem vetem meg a terrakotta lehetőségeit sem, az Úr városi ásatásoknál három anyag került elő sértetlenül: a cserép, az arany és a szurok. Ez is meggyőzött arról, hogy az ége­tett anyag örökéletű.

(Portré-sorozatai, a lélekrajz mélységével, a jellemábrázolás biztonságával fogják meg a szemlélőt. Sok portrét készített élete folyamán — életművében kétségkívül különös rangot biztosítanak maguknak az általa létrehozott portrék).

—  A portrék felé egyrészt a praktikum vezetett, másrészt az ember iránti szenvedélyes érdeklődés. Én ha valakivel találkozom, rögtön tudom, hányadán állok vele és éppen ezért izgat, hogy az emberről   való   gondolataimat   ki   tudom-e   szoborban   fejezni. Minthogy a portré   egyszeri és egyetlen előfordulása a személy­nek, a jellemzés   lényeges  kiemeléssel  jár,   nagyobb   mértékben igényli a túlzást. Túlzás nélkül mondhatom, ritka a jól jellem­zett szobor.
(Művészeti elvei, már az eddigiekből is kitetszik, rendkívül vilá­gosan megfogalmazottak, sajátosak. Amikor mintegy összefogla­lásul megkérdezem, mit tart rendkívül fontosnak, hangsúlyozandónak ebből, szenvedélyes hangon válaszol.)

—  A mostani zűrzavarban rendkívül fontosnak tartom a hagyo­mányokra való építést. A művészet hagyományaihoz, nagy példái­hoz való ragaszkodást. Ezért is vezet engem a szabatos formálás eszménye és a közérthető összefoglalásokhoz, az általános értelmű témákhoz való ragaszkodás. Mi gyakran összetévesztjük a középutat a középszerűséggel. Mindenki valamely szélsőséghez tartozva érzi magát igazán jól és retteg attól, ha az élet által feladott helyzetek közepén halad át, akkor középszerűnek minősül. Holott a nagy példák azt bizonyítják, hogy azok jutottak legmesszebbre, akik a kor feladatainak mintegy a közepén haladtak. Az absztrakcióban azt vetem el, ami az emberi, művészi kifejezés közlésjellegét hagyja el és magánüggyé teszi azt a tevékenységet, amit művészetnek akar elnevezni. Itt van például egy kép, Zadkin szobrát ábrázolja, a címe :   1940. május, Rotterdam lerohanásának állítana fájdalmas emléket. De ahogy teszi, az tiszta szélhámosság, hiszen ha a szob­rászatból eltűnik az értelem feszültsége, ha megszűnik a művészet, mint az emberi érintkezésnek kialakult formája, akkor megszűnik az értelem. Nem tudom elképzelni, hogy az ilyenfajta ábrázolások valamifajta kontaktust teremtenek „a mű" és a szemlélő között.

—  Szeretném azt is hangsúlyozni, hogy a közérthető összefog­lalások keresése közben még a közhelyektől sem félek, azt tartom, vannak ábrázolások, témák, amelyek több korszakon át életben tudnak maradni, meg tudnak telni új tartalommal. Mert ha a köz­helyet sikerül megtölteni új tartalommal, ez feltétlenül új megfo­galmazást is jelent és ezzel eltűnik a kifejezés monotóniája, érdek­telensége.

(A IX. Magyar Képzőművészeti Kiállításon két szoborral sze­repel. Az egyik Nyár címmel kévét hordó asszonyt ábrázol, a másik, a Mese című egy falusi lánykát.)

—  Mindkettő tulajdonképpen úgynevezett életkép téma, szá­momra az a nagy kérdés, hogy ezen az életképen túl tud-e mutatni, tud-e olyan horderejű lenni, hogy a nyár, a bő termés örömét és megelégedettségét is ki tudja fejezni. Sőt így is megfogalmazhat­nám :   tud-e monumentuma lenni annak a jelentőségnek, amit ábrázol. A másik szobrom falusi lánykát ábrázol, aki mesét hallgat. Számomra itt az a kérdés, tudja-e a szobrocska azt a vonzalmat felkelteni,  amit egy mesterkéletlen lány gesztusa iránt érzünk. A Nyár című szobrom ilyen irányú tanulmányaim összefoglalása.
Kompozíciós szempontból az izgatott, hogy ez az egy síkra, egy lényeges nézetre épülő térfoglalás a vízszintesen helyezkedő tömeg és a tömeget támasztó testnek a formai kifejezése tükrözi-e ezt a formálási szándékot? Ez  a megfogalmazás  egy közbülső  etapja ez irányú kísérletezéseimnek, ezt a témát nagyban is meg akarom csinálni, ez is egy lehetőség lesz arra, hogy ugyanazt a feladatot újra megcsináljam, talán mindig jobban.


(Ezt a megszólalást is bizonyosan legalább olyan érdeklődés kíséri, mint a fentebb elhangzott vallomást. Mert hallatlan izgalom figyelni ezt az okos embert, aki önmaga cáfolja meg azt a tételét, amit Rodin beszélgetéseinek előszavában írt mondván : „A kép­zőművészetekről . . . maguk a művészek a legritkább esetben szólalnak meg, mert megbénítja nyelvüket az a közvetlenül a gya­korlatban átélt bizonyosság, hogy a képzőművészetek lényege, vizuális tartalma szavakkal kifejezhetetlen. így a képzőművészetek­ről formált köztudat közvetett és kevésbé szakszerű." Talán a fentebb elmondott gondolatai is dokumentálják a művész esztétikai kitárulkozásának lehetőségét és művészi izgalmát.) Illés Jenő

Kapcsolódó oldalak, linkek:

Ratings and Recommendations by outbrain

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails