Beck Ö. Fülöp emlékkiállítása, 1947

Szegi Pál méltatása Szépművészeti Múzeumban megrendezett emlékkiállítás kapcsán. Megjelent a Tér és forma építőművészeti havi folyóiratban.  (1947 , 10. szám.)

Nofre-blog http://nofre-retro.blogspot.com/
  BECK   Ö.   FÜLÖP
A modern európai szobrászat újjászületését egy zse­niális kritikai mű megjelenésének dátumával kapcsolhatjuk össze. Ez a rendkívüli jelentőségű mű egyforma hatással volt szaktudós műtörténészekre s gyakorló művészekre, és alapjaiban változtatta meg a szobrászat művészi feladataira, stílus-törvényeire vonatkozó európai felfogást.

A nem is nagyterjedelmű stíluselméleti tanulmányt 1893-ban adta ki Adolf Hildebrand német szobrászművész „Das Problem der Form in der bildenden Kunst" címmel. A francia szobrász­zseni, Rodin diadalainak idején jelent meg a kis könyv, s hatása erősebb volt s mélyebb a nagy francia mester lenyű­göző hatásánál is.

Ma már megállapíthatjuk, hogy a rodin-i varázslat bűvölő erejét megtörte a hildebrandi szemlélet puritán tisztasága: a formai szigor, a konstruktív gondolko­dás keményebb stílus-erkölcse diadalmaskodott a fény- és árnyékhatások izgalmainak drámai pompáját kihasználó szobrász-impresszionizmus felett.

Az új szobrászgeneráció a drámai hatású felületmegmunkálásnál fontosabb és szobrászibb feladatnak tekintette a plasztikai mag kialakításá­nak tisztaságát, a szerkezeti biztonságot, s a festői szobrász­stílus helyett egy plasztikai szellemű szobrász-stílus megte­remtését tűzte célul maga elé. Ennek az „igazi" szobrász-stílusnak példáit elsősorban a görög plasztikai remekekben találták meg, s a renaissance-szobrászat merészebb felada­tokat is szobrászi módon megoldó mestereinek alkotásai­ban.

Később az egyiptomi és asszír plasztika súlyos és zárt formái még tisztábban tárták fel előttük az „igazi" szob­rászat stílustörvényeit.
Az „új stílus", a rodin-i gazdagsághoz hasonlítva, bizo­nyos archaizáló primitívség jegyeit viselte magán, s a vibráló „színességhez" szokott műértő közönség legnagyobb részét meghökkentette pőre egyeszerűségével. Idő kellett, míg megértették, hogy a hangos mozdulatok drámai pátosza helyett a zárt harmóniájú formai képletek egy egész más természetű „drámát", egy más jellemű „zenei mélységet" szólaltattak meg, mint amilyen a rodin-i remekművek felületén vibrált.

A mozdulatok drámai hangossága helyett a mozdulat szobrászi nagyságát, sőt a mozdulatlanság monumentális pátoszának lenyűgöző erejét kereste ez az új szobrászgeneráció. A monumentális szobrászi nyugalmat Hildebrand és társai legtöbbször még a hangulatos érzelmesség gyöngéd, finomkodó lírájával oldották fel, de mégis ők tették meg az első lépést a klasszikus szellemű tisztulás útján. Hatásuk rendkívüli volt.


Beck Ö. Fülöp, századunk első évtizedeinek legjelentősebb magyar szobrász-mestere is a hildebrandi eszmék világító fényénél talált rá az igazi feladatra. Saját vallomása szerint Hildebrand tanulmányának a megismerése nyitotta fel szemeit. 

Az Iparművészeti Iskolában végzett tanulmányok után 1893-ban Párisban a modern éremművészet jeles mesterének, H. Ponscarme-nak lett tanítványa. A kor ízlésének és művészi igényének megfelelő, finom, festői hatású érem-plasztikák készítése egyelőre le is kötötte a fiatal ötvösművész érdeklődését, s csakhamar a „kis-stílus" elismert mesterei között emlegették a nevét. 

A fiatal művészt azonban a szobrászat nagyobb feladatai vonzották. Bár egész életében lelkes odaadással művelte a plakett-művészet kisplasztikáját, mégis a nagy, monumentális szobrászi élmények kifejezése izgatta. A nagyplasztikai ihletnek lendülete vezette s irányította munkásságát, s ennek a szellemnek eleven ereje tette lehetővé, hogy a plakett művészetében is a monumentális „nagy-stílus" modern úttörője lett. Legjelentősebb műveit a nagyméretű relief-plasztikában alkotta meg. De legjobb kis plakettjeinek szobrász-stílusában is a nagy-relief-stílus szelleme uralkodik.


Saját vallomásaiból tudjuk, hogy Hildebrand eszmei befolyása mellett, döntő hatással az olasz renaissance nagy szobrász! alkotásai voltak fejlődésére. Quercia és Michel

Ezek a kísérletek Beck Ö. Fülöp egyéniségének mély belső ellentmondására világítanak rá. Ez az ellentmondás minden kommentár nélkül megvilágosodik előttünk, ha egymásmellé állítjuk 1913-ban készült „Szenvedés allegóriája" c. domborművét, és 1922-ben készült nagyreliefjét, melynek „A hős megdicsőülése" címet adta a művész. De ép így szemlélteti Beck Ö. Fülöp szellemének kettősségét az 1914-ben faragott nagy „Szent Sebestyén", s az ugyancsak 1914-ben készült „Aphordité" egymásmellé állítása is.


A váci kőből faragott „Szent Sebestyén" Michelangelo rabszolga-szobrainak késő rokona. Grandiózus szobrászi vizió. A kőben-dolgozás, a mesterség szenvedélyének friss közvetlensége szinte pátosszá fokozódik ebben a műben. A konstrukcióban, a kontraposzt alkalmazásának klasszikus világosságában is inkább a lelkes építőszenvedély lobogását érezzük, mint a mérlegelő szigort. A „részletek" analitikusabb szellemű kidolgozására „a nagy egész" egységes víziója szinte nem is engedi gondolni. A „nagy ütemek" súlyos, sőt zordon dübörgése a „zenei tartalma" ennek a szobornak.

 Az „Aphrodité" viszont a gyöngéd lírai áhítat szelíd tisztaságában fogant, tartózkodóbb, simább szobrászi modor iránti belső igény jelentkezése. Ez a lírai igény a „Szent Sebestyén" kőkolosszusában is benne lappang, s a fejtartás gyöngéd elhajlásában csendül ki félreérthetetlenül.

Az „Aphrodité" a nagy formák bontatlan plasztikai egységét és méltóságát egy szelídebb csönd bensőséges lírai hangulatának mély nyugalmával valósítja meg. A gipszből kiöntött szobrot, patina helyett, gyöngéd színekkel vonta be a művész. A bőr, a pórusok lélegzö elevenségének varázslatát próbálta felidézni szobrászmestersége kemény anyagában. Aki ezt a szobrot nézi, megérti, hogy valami belső igény „durván" megmunkált kőszobrait „befejezetleneknek" érezhette.


„A szenvedés allegóriája" (épp úgy, mint a Szentendrei-utcai iskola kapuja fölött elhelyezett domborműve) még a Quercia-i monumentalitás friss ihletének elragadtatásában született meg. A kompozíció világos egyszerűsége, a formaadás nagystílűsége a „kőben gondolkozó" szobrász anyagtól is ihletett teremtő fantáziájának remek példája, s ezenfelül a szobrászi monumentalitásnak remek példája is.

Zord, nagyütemű súlyossággal zengenek a formák. A kő beszél itt, kőnyelven, s a gondolatot, melyet elénk tár, úgy érezzük, maga s kő gondolata, s a szobrász keze csak kifejtette a kőből a gondolatot, mely így csak félig övé, félig a kőé.

Egész más plasztikai világ tárul elénk „A hős megdicsőülése" cimet viselő későbbi bronz-domborműben. De nemcsak a kő és a bronz anyagának stílus-különbségeiről van itt szó. A művész teremtő-ösztöne is gyökerében más, mint az előbb említett munkákban. A „durva elnagyolástól" idegenkedő művész szelíd és tisztacsengésű harmóniákra vágyik, valami finom simaságra, valami rebbenőbb, érzékenyebb, sőt édesebb hangszerelésre. Egy elesett katona holttestét emeli karjaiba két fölfelé szálló szárnyas angyal. A hatalmas, izmos férfitestnek szinte súlya sincs, oly gyöngéd könnyedséggel tartják az angyalok, csak a hős kezét húzza le egy kard, az egyetlen „súlyos" részlet a szobron. Az egyik angyal áhitatosan fölfelé emelt arccal az égbe néz, szinte már nincs is a földön. A másik angyal is gyöngéden meghajtó testtel, inkább hódolni látszik a hős előtt, mint testének súlyát emelni. A gravitáció erőit éteri lebegéssé oldotta fel a művész. S a formaadás klasszikus csengésű tisztaságában is valami égi zene hallatszik.

Ezt a tiszta salaktalanságot is épp úgy szerette, kívánta és kereste Beck Ö. Fülöp, mint a „kőbeszéd" querciai súlyos keménységét. De, úgylátszik, pályája végén mégis a simább és tisztább klasszicizmus finomságai felé fordult. Ezt bizonyítja, az is, hogy „befejezetlen" monumentális szobrainak „durva" nehézkességén „könnyíteni" szeretett volna.


Valójában sohase vetette el a „finom kidolgozás" mesterségi igényét. Olthatatlan kisplasztikus-szenvedélye mellett nagyon érdekes bizonyítéka ennek, s szelleme kettős irányú nyugtalanságának nagy kőszobor-alkotásai közül az 1912-ben, galíciai feketemárványba faragott „Női torzó." Ezt a szobrot szinte kettétöri a kétféle szemlélet, illetve a kétféle ihlet egyszerre való jelentkezése. Csodálatos plasztikai erővel formálta meg a művész a lábak s a csípő monumentális tömegeit. Az egész figurát azonban a derekán egy iparművészi gondossággal odaillesztett gyöngysor kettévágja, s a felsőtesten már az érzelmes fejtartás lírai gyöngédsége uralkodik. Az „archaikus mosolyt", az arc súlyos, erőteljes formáit szinte semlegesíti valami hangot kereső, rejtelmesen finom érzelmesség.


Hogy a barokk formaképzés izgalmas, érzésgazdag pátosza sem volt idegen Beck Ö. Fülöptől, annak bizonyítéka többek között Petőfi mellszobra, s a későbbi kőből való fekvő „Prometheus" szobra. Pápai hősi emlékmű-reliefjén is barokk feszültségek oldódnak rokokófinomsággá. Az érzelmi gyengédség sötét gondok terhét feloldó mozarti bűbája árad ebből a „komor témájú" műből, mely csupa zengő finomság és csupa angyali líra.


Az egykor hatalmas márványkőtömbökkel és gránittuskókkal viaskodó Beck Ö. Fülöp, pályája végén visszatért a simább harmóniák világába. Rendelésre készült portréit a realizmus igényeit is szem előtt tartó nemes, klasszicizáló törekvés jellemzi és sima, tartózkodó szűkszavúság.

Igazi portréremekei (melyek közül a Móricz Zsigmond fejet és önarcképszobrait idézzük) az erőteljes realizmus és a szobrászi nagystílűség mesteri összeegyeztetésének példái s a pszichológiai jellemzés mesterművei. De ezek mellé a késői, érett alkotások mellé állítva is páratlan lenyűgöző erővel hat az 1912-ben befejezett Liszt Ferenc dombormű szobrászi monumentalitása, a „kőbeszéd" zordon keménységével.


A modern magyar szobrászat nagy, úttörő mestere volt Beck Ö. Fülöp, a legelsők egyike, aki az európai haladás korszerű feladatainak munkaközösségébe állva, európai rangot adott a magyar szobrászművészetnek. Munkájának élő, magányos, magábavonuló ember volt. Irányító hatása nem a közvetlen, tanítványokra gyakorolt befolyásban érvényesült, hanem életművének nagy példája által.


Beck Ö. Fülöp 1945 január 31-én, a felszabadulást megelőző napon tűnt el a Jagelló-utcai villából, hol egy barátja adott menedéket a nyilas üldözők elől menekülő, bujkáló 72 éves mesternek. Álnéven, kertésznek öltözve bujt meg a baráti házban. De még itt is dolgozott. Utolsó művét, egy emlékplakettet, itt készítette el.
A házat több ágyúbelövés érte, s az agg művész elment új szállás után nézni. Erről az útjáról soha se tért vissza.
A Szépművészeti Múzeumban most nagyszabású emlékkiállítást rendeztek műveiből. Ez a kiállítás kettős tisztelgés, a nagy művész és a mártír emléke előtt.
Szegi  Pál

Tér és forma -1947-10-
Emlékkiállítás - Szépművészeti Múzeum-1947

~~~~~~~~~~~~~
képek:
BECK  Ö.  FÜLÖP- Liszt Ferenc.  Márvány-relief  (1912)
BECK Ö. FÜLÖP- Móricz Zsigmond. Bronz (1926)
Szegi Pálról a net-en:
Szegi Pál műkritikus
Szegi Pál (1902–1958) költő, újságíró, műfordító
Szegi Pál: (1902-1958) kritikus, szerkesztő, a Pesti Hírlap Vasárnapjának, később a Szabad Művészet főszerkesztője, a világháború után rövid ideig a Képes Hétnek dolgozott.







Kapcsolódó oldalak, linkek:

•  

Vedres Márk emlékkiállítás / Sz. P. cikke, 1962

 VEDRES MÁRK EMLÉKKIÁLLÍTÁS

Egy éve mondott búcsút a sorstól pazar-hosszúra mért alkotó életnek. Kilencvenegy esztendős volt. Ismerősei, barátai, s akik valaha is találkoztak vele, őrzik sugárzó em­berségének báját, csibészes szemevillanását, anekdótázó kedvét, sziporkázóan találó aforizmáit 
A Nemzeti Galéria dísztermében művé­szi fényképről tekint le a közönségre, szakállal benőtt arcából kicsit csodálkozva villan ki a szeme, mosolyogni kész és mintha éppen mondani készülne valamit, vagy új szobraival szándékozna meglepni bennünket.

 Nincs új szobra. Egy évvel ezelőtt mindent befejezett, és mégis mintha most került volna ki vésője alól — életművének cseppje a tengerből — ez a tárlat.
Nofre-blog http://nofre-retro.blogspot.com/ 


 Goda Gábor azt mondotta róla: "Ha író lett volna, bizonyos, hogy rövideket ír..." Kurta, de monumentális írásokat, ahogy kevés anyagból tartalmasat, látványosat, óriásit mintázott.

Alig három arasznyi lovasszobra olyan harmonikusan méltóságteljes, hogy önkéntelenül felidézi egyik találó mondását, amelyet valamely óriási méretű lovasszobor láttán ejtett: »A lóból is megárt a sok*.


Az emigráció hosszúranyúlt, küz­delmes ideje is igazolta azt a hitét, hogy az élet szép, csak meg kell ke­resni benne a szépséget. Mindig ezt kereste, kutatta, s ha néha tévedett, nem restellt ismét nekifogni a munkának. 

Életpályája a század eszménykereső, kifejezéseket kutató törekvéseit őrzi; művei arról val­lanak, amit szóban is gyakran megfogalmazott: "-Minden igazi művész útja a realizmushoz vezet."

Bronzai, márványai bensőséges gondolatokat hordoznak. Az Emberpár című kompozíció szerelemről, gyöngédségről, erőről, szépségről vall. 


A Furulyázó fiúban költőként fogalmazza meg a muzsika és az ember harmóniáját, áttör a bronz hűvösén, és tökéletes érzelmi azonosulást vált ki.
(megjegyzés: nem furulya, hanem fuvola a hangszer mert a fuvola csöve játék közben a fúvás irányára merőlegesen, oldalsó helyzetben áll, a furulyával ellentétben. Több helyen olvasható "Fuvolázó fiú" címmel- helyesen)

Van, amikor méltóságteljes, máskor meg groteszkre törekvő, de mindig humánus. Szinte kényszerítően irányítja a figyelmet arra, hogy mindenki meglássa: milyen szép a Sarukötő nő mozdulata, vagy a Kaszakalapáló nekigyűrkőzése, s mennyi báj van  a Zömök férfi-ben, aki erős, izmos és nagynak akar látszani, s úgy lép ki, hogy szinte megrendül lába alatt a bronz talapzat.

Éva című fehér márványszobra a mai asszonyideál, póz nél­küli, szép, természetes és mégis titokzatos, amennyire minden ember, vagy a szerelem, az élet hordozója az.

 

Régebben a kánikula nem kedvezett a tár­latoknak. A Nemzeti Galéria azonban szakí­tott a hagyománnyal, s több éve már, hogy meleg napokra is igyekszik örömet szerezni a szépművészet híveinek. Az Aba-Novák kiállí­tás mellett most Vedres Márk műveinek be­mutatásával használja ki azt a lehetőséget, amelyet a hűvös termek gyönyörködtetésül kínálnak a hazai és külföldi látogatóknak. A rendezés igényes munka, csak a katalógus hiányzik nagyon.
Sz. P.

Nők lapja / 1962. aug. 18.



A hiányolt katalógus itt található

Kapcsolódó oldalak, linkek:

Invalidusok háza - Savoyai Jenő relief

Nofre-blog http://nofre-retro.blogspot.com/
"A jobb oldali kapuzat reliefje „Neked kitüntetést adott" feliratával Savoyai Jenő egyik győzelmére emlékeztet. A hadvezér 1710-ben foglalta el a milánói hercegséget — a relief a vár elfoglalását ábrázolja —, a császár ezért a hercegség kormányzójává nevezte ki.
A relief alkalmasint J. Ch. Mader, bécsi szobrász műve"

Nagyon érdekes a Meteor honlapja, az ott található információ és kép. A csillagászattal foglalkozó lap szerkesztői olyan dolgokat látnak meg, ami mellett a nem-csillagászok könnyedén elsétálnak.
Mint írják:

Az igazi látványosságok a Városház utcában várnak ránk. Az egykor invalidusok házaként létesült hatalmas épület főbejáratát egy éggömböt tartó Atlasz díszíti. A szobor eredetije a II. világháborúban elpusztult, Szabó Péter szobrászművész rekonstruálta 1985-ben (11. kép). A mellékbejáratnál napfogyatkozást ábrázoló kőreliefet láthatunk, mely Savoyai Jenő egyik 1706-os győzelmének állít emléket. 1720 táján készítette C. Mader. Érdekesség, hogy a legutóbbi felújításkor a Napot elfedő Hold korongját bearanyozták – mi azonban tudjuk, hogy a Hold mögül kikandikáló napsarlót illette volna ez a díszítés... Mára az aranyozás erősen megkopott. (12. kép).

 Úgy látom, hogy még van néhány eltérő adat a különböző forrásokban, ezeket még egyeztetni kell.




Kapcsolódó oldalak, linkek:

• Meteor képgaléria » A Meteor 2004-es évfolyamának képanyagai » A város és a csillagok 
  

  A város és a csillagok

  Budapest csillagászati nevezetességeit (a Planetáriumot, a csillagvizsgálókat stb.) szinte mindenki ismeri, az épülethomlokzatok, belső udvarok azonban sok olyan csillagászati vonatkozású érdekességet rejtenek, melyeket talán maguk a fővárosi polgárok sem ismernek. A reformkori városképeken gyakorta ábrázolták a gellérthegyi egyetemi csillagvizsgálót – az épület hozzátartozott a kettős város látképéhez. A gyorsan fejlődő dél-budai Duna-part meghatározó látványeleme az ELTE új tömbje, melyen egy nagyobb és egy kisebb kupola kapott helyet: egy planetárium és egy csillagvizsgáló kupolája (l. címképünket), így a városkép újra csillagászati vonatkozásokkal gyarapodott.

•