2013. okt. 27.

Játszótéri állatfigurák csorgóval a Marczibányi téri művelődési ház parkjában

2012-es feljegyzések és fotók

A Marczibányi téri művelődési ház oldalában a fák közt nyílik egy nagyon barátságos, intim kis játszótér.

A madárfigyelővel egybekötött játszó terület határán van ez a kis csoda, ami átadásakor még szebb lehetett.



Füves lankás rét, csorgóval, ami madáritatónak is beválik.
Maga a medence is része a kompozíciónak, a tudatos plasztikai kialakítása, és természetesnek ható burkolata ezt igazolják ma is, amikor már a jelek szerint régóta nem csordogál benne víz.
A kompozíció főalakja a zöld krokodil, mint domináns vízköpő,

segédje a zöldmintás teknős a medence szélénél, kisebb erejű vízköpővel.

Kicsit távolabbról iparkodik hozzájuk a harmadik figura, a kékmintás teknős. A kis medence mérete miatt madáritatóként is jól működhetett, a krokodil mögött "nagy zöld rét"terül el, több madáretetővel. Tény, hogy két rigó bóklászott épp a fűben, amikor ott jártam.
A díszkút-szobor anyaga beton (műkő) , burkolata kerámiamozaik, a medence (bazalt)kő és kavicsburkolatú.


A díszkút, vagy játszótéri plasztika készítője SZABADY Veronika , átadása 1985.
 Érdemes lenne rendbehozni a már hiányos mozaik-felületet, és hogy teljes pompájában látható legyen a mű, jó lenne a vízköpőket és itatót újból üzemeltetni.

Háttérinfók:
a helyszín -
1992-ig Úttörőházként működött a Művelődési ház egyik része, a kerítéssel övezett madárfigyelő játszótér létrejötte, és a szoros együttműködés a Magyar Madártani Egyesülettel korábbra datálható. Valószínűleg 1985-ben, (a térplasztika felállítási dátuma ) került sor a park átadására.



a képzőművész személye -

Forrás: "díszkút (kerámia, 1985, Budapest, XII. ker., Marczibányi tér, Ifjúsági- és Úttörőház)" artportal.hu

tankonyvtar.hu kaleidoskop.hu "Az épület egyik része volt a művelődési ház, a másik része pedig a Szivárvány Gyermekház"


 
SZABADY Veronika


"díszkút (kerámia, 1985, Budapest, XII. ker., Marczibányi tér, Ifjúsági- és Úttörőház)"


http://artportal.hu/lexikon/muveszek/szabady_veronika






http://www.kaleidoskop.hu/index.php/kultursztorik/75-kulttorik/3809-interju-zsoldos-arpad-ornitologussal
Az épület egyik része volt a művelődési ház, a másik része pedig a Szivárvány Gyermekház




Akkoriban az MME székhelye a Keleti Károly utcában volt, a Marczibányi téri tulajdonképpeni úttörőház pedig közel esett hozzá. Hosszú éveken keresztül több csoportban szerveztük a klubot, végül a többiek lassan lemorzsolódtak és maradtam én. 1992-ben fuzionált a két intézmény, és létrejött a Marczibányi Téri Művelődési Központ. Azóta is a Marczi adja a kereteket – de az együttműködés, a közös szervezés a kezdetek óta adott volt. Annyiban változott a helyzet, hogy bár én továbbra is tagja vagyok a Magyar
Madártani Egyesületnek, ez a tanfolyam már inkább az én nevemhez és személyemhez kötődik, mint az egyesületéhez.
Pontosan hogyan folyik a foglalkozás?
http://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tkt/kortars-magyar-muveszeti/ch30s81.html


2013.  október
Ma újabb fotókat készítettem, sajnos nem lett jobb a helyzet, bár közben zárva volt a kert, felújítás miatt. Mondhatnám, rosszabb most mint volt.
De erről a következő bejegyzésben írok bővebben.



Nofre-blog http://nofre-retro.blogspot.com/

Ratings and Recommendations by outbrain

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails